Amatőrfilmes fesztiválunk a Városmajori Művelődési Házban került megrendezésre 2025. október 18-án. Projektünk lezárásával most szeretnénk bemutatni a találkozón levetített és megvitatott 10 pályamű közül négyet, valamint a megnyitó beszédet.

 

Áldatlan nappalok

https://youtu.be/KAyIznV8-RY?si=4cF2TjmP4l3oBKrb

Készítette: Petrusák János.

Ez a film a munkahelyi mobbing sokarcú valóságát tárja elénk egy fiatal nő történetén keresztül. Láthatjuk, hogyan alakul át a munkába állás öröme fokozatosan kiszolgáltatottsággá – a gúny, a kibeszélés, a szexuális célzások lassan mérgezik meg az új munkavállaló mindennapjait.  Az alkotás arra figyelmeztet, hogy az erőszak sokszor nem látványosan, hanem hétköznapi rejtett módon jelenik meg és csak empátiával, tudatossággal lehet megtörni.

 

Sarolta álmai

Készítette: Cselényi György

https://youtu.be/Glb_RnbpLf8?si=ghvZqLCnXM5pouqn

A kisfilm egy riporter és egy hajléktalan asszony találkozásáról szól, amelyben a legfontosabb pillanat az, a riportalany elmondása szerint, hogy a riporter embernek nézi a a kiszolgáltatott, kéregető asszonyt. Ez a film a figyelemről, az együttérzésről szól, a társadalom peremén élők szemszögéből. Finom, mégis erős üzenete az, hogy az erőszakmentesség abban a minimális tényezőben is megjelenik, hogy megszólítjuk a másikat, beszélgetést kezdeményezünk a nehéz sorsúakkal is.

 

Árvíz 1970

Készítette: Demjanovich Emil

https://youtu.be/gJtWNG3Uo2Y?si=NMFwcYf8NPkTrVFw

A dokumentumfilm az 1970-es Szamos-árvíz drámai napjait idézi fel, amikor emberek ezrei veszítették el otthonaikat. Mégis, a film igazi hősei azok a hétköznapi emberek, akik segítettek: a katonák, önkéntesek, tanárok, diákok, mindenféle rendű és rangú ember közösen.  A közösségi összefogás erejét mutatja meg, amely minden válságban az erőszakmentesség és a szolidaritás legszebb kifejeződése.

 

A huták csendje

Készítette: Kiss János

https://youtu.be/75Fgl0vRiWY?si=P6hgCHd2txcy9gH8

Ez a filmetűd a háború-béke témáját járja körül. Háromhután lett leforgatva 2025-ben.  Egy háborúból hazatért katona gondolatai a béke áldásáról – csendes, letisztult filmetűd, amelyben a szépséges zempléni táj és az ember lelke egymásra talál. A film azt az erős igazságot közvetíti, hogy az igazi hősiesség nem a harcban, hanem a béke megőrzésében rejlik. Plusz értéket ad a filmnek, bár ez nincsen benne, annak a tudata, hogy az alkotás főszereplője, Verbovszki Dániel Háromhután egy múzeumot hozott létre közösségi munkával a hutai hősök emlékezetére, így ma is a múlt hőseire emlékezik közösségi munkájával.

 

 

Megnyitó beszéd:

Szeretettel köszöntjük Önöket a RÉV Alapítvány nevében Alapítványunk mobbing-ellenes programjának keretében megvalósuló videós találkozón, ahol ma helyi filmes és videós alkotók munkáit láthatjuk. Külön öröm, hogy az alkotók is jelen vannak köztünk – hiszen ez a rendezvény mindannyiunk közös ügye.

A rendezvényt az Európai Unió Közös Értékeink programja támogatja, szervezői pedig: a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa, a RÉV Alapítvány, az Alkotók Városmajori Klubja és a Nyíri ÁFK Egyesület. Hálás köszönet illeti a Váci Mihály Kulturális Központ Városmajori Művelődési Házát, amely otthont ad e mai találkozónak.

Ez a mostani délelőtt egy tervezett művészeti rendezvénysorozat második állomása. Az első eseményünk májusban volt – egy slam poetry est –, ahol fiatal előadók a költészet és a szavak erejével beszéltek ugyanerről a témáról: az emberi méltóságról, a bántás és megalázás elleni kiállásról. Azt reméljük, hogy a mai napot követően is lesz folytatás, mert szükség van ezekre a közös, lélekemelő művészeti alkalmakra.

A mai esemény célja, hogy a helyi alkotók filmjein keresztül mutassuk meg, mit jelent az erőszakmentesség, az együttműködés, a másik ember iránti felelősség. Hogy a film, mint művészet, egyszerre legyen tükör és iránytű: tükrözze a világunk feszültségeit, és irányt mutasson egy emberibb jövő felé.

Amikor a programot elindítottuk, az volt a tervünk, hogy a filmek a munkahelyi diszkriminációról, a mobbingról, vagyis a munka világában megjelenő lelki erőszakról szóljanak. Fontos témáról, mert mindannyian tudjuk: a csendes megalázás, a kiközösítés, a pszichés nyomás nemcsak munkahelyi probléma, hanem emberi tragédiák előszobája is lehet.

Sajnos az elmúlt időszakban több olyan eset történt, több tragédia és öngyilkosság is, amely közvetlenül a munkahelyi mobbinghoz köthető – ezek már a sajtó ingerküszöbét is elérték. Ezek a történetek arra figyelmeztetnek, hogy ezt a témát nem szabad elengednünk. Folyamatosan a felszínen kell tartanunk, mert az emberi méltóság védelme nem kampányjellegű, hanem mindennapi feladat.

Ugyanakkor hamar rájöttünk: ha kizárólag erre a szűkebb témára korlátoznánk az alkotásokat, azzal beszűkítenénk a művészi szabadságot. A művészet ereje abban rejlik, hogy szélesebb látókörben szemlél – és mélyebbre is megy. Ezért döntöttünk úgy, hogy a filmek ne kizárólag a munkahelyi világban megjelenő erőszakról szóljanak, hanem az erőszakmentesség mint egyetemes érték köré szerveződjenek, ahogyan az az emberi kapcsolatokban megjelenik. Az alkotások így sokkal szélesebb spektrumot ölelnek fel: szólnak az emberi méltóságról, a közösség iránti felelősségről, a másik ember meghallgatásáról, az önuralomról, az empátiáról. Némelyik film látszólag messziről közelít a témához, mások egészen közvetlenül. De mindegyik mögött ott van a közös üzenet: a világot nem hatalmi játszmák, hanem emberi gesztusok teszik élhetővé.

A RÉV Alapítvány már év elején megkereste a helyi filmes közösséget ezzel az ötlettel. Azóta számos egyeztetésen, találkozón formálódott a mai esemény. Ezek a beszélgetések maguk is bebizonyították, hogy a párbeszéd a kulcsa mindennek – és hogy az erőszakmentesség nem csupán egy társadalmi cél, hanem egy tanulható, gyakorolható magatartásforma.

A filmek, amik most bemutatásra kerülnek, 10 alkotás, melyek között van dramatikus és oktató jellegű, dokumentarista és lírai alkotás is, humorosabb és tragikusabb hangvételű is, így sokféle nézőpontból közelítenek: van, amelyik a mindennapi kis gesztusokban mutatja meg az empátia erejét; mások az elfojtott feszültségek, a kimondatlan fájdalmak világába vezetnek. Mindegyik alkotás más hangon szól, de ugyanazt a kérdést teszi fel: lehet-e szelídségből erőt meríteni?

Ahogy Lao-ce mondja:

„Nincs lágyabb, mint a víz,

mégis a köveket kivájja:

nincs különb nála.

A gyenge legyőzi az erőset,

a lágy a keményet:

az ég alatt mindenki tudja,

még sincs, aki valóban felfogja.

Ez az erőszakmentesség lényege is: nem a támadásban, hanem a kitartásban, nem a fölényben, hanem a megértésben rejlik az igazi erő.

Az erőszakmentesség nem gyengeség. Épp ellenkezőleg: önuralom, tudatosság és bátorság kell hozzá. Bátorság ahhoz, hogy ne reagáljunk dühből. Hogy meghallgassuk a másikat, még akkor is, ha fáj, amit mond. Hogy kimondjuk: elég volt abból, hogy a világot a hangosabbak, agresszívebbek uralják.

Alapítványunk évek óta foglalkozik a munkahelyi mobbing, diszkrimináció és kirekesztés elleni fellépéssel. Tapasztalatunk, hogy a legtöbb konfliktus nem a rossz szándékból, hanem a kommunikáció hiányából, a bizalmatlanságból, az önreflexió, önuralom hiányából fakad. Ezért dolgozunk azon, hogy olyan közösségeket segítsünk, ahol az emberek megtanulnak egymásra figyelni, visszajelzést adni, és nemet mondani a bántásra – akár szóban, akár tettekben. Programjainkban jogi, mentálhigiénés és közösségfejlesztő szakemberek dolgoznak együtt. Dolgozunk azon is, hogy a munkahelyi mobbing, a diszkrimináció és a lelki bántalmazás témáját a közbeszéd részévé tegyük. Célunk, hogy bátorítsuk az embereket a kiállásra, és hogy a közösségekben újra megtanuljuk a párbeszéd, az empátia és az önuralom nyelvét. Mert nemcsak a munkahelyről van szó. Az erőszak sajnos mindenütt jelen van mai társadalmunkban: a családban, az iskolában, a közlekedésben, az online térben. Sokszor rejtve, elfojtva, máskor látványosan, kiabálva. Az erőszak nem csak a tettben van jelen. Sokszor ott lapul a szóban, a tekintetben, a közönyben. És a nagy gond az, hogy megszoktuk, hogy ott van, és lassan már észre sem vesszük, hogy mennyire mérgező is ez.

Az erőszakmentesség pedig nem egy elvont ideál – hanem döntés. Döntés arról, hogy nem adom tovább a dühöt, hogy nem bántok, még ha engem bántottak is. Hogy nem ordítom túl a másikat, hanem meghallom.

Mindannyian tehetünk valamit a magunk környezetében – otthon, a munkahelyen, az iskolában, a buszon, az utcán. Mert az erőszakmentes társadalom nem fentről épül, hanem belülről.

Ezért vagyunk ma itt. Hogy a filmeken keresztül emlékeztessük magunkat és egymást: lehet másképp élni. Ha egy közösség képes párbeszédet folytatni, ha tagjai nem egymás ellen, hanem egymásért dolgoznak – akkor az a közösség máris egy kicsit szabadabb, egészségesebb, emberibb lesz.

Köszönöm a támogatást, az együttműködést és az alkotói bátorságot mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez az eseményhez.

Kívánom, hogy a most következő filmek érzékenyítsenek, megérintsenek, elgondolkodtassanak, segítsenek mindannyiunknak új nézőpontokat találni, hogy felismerjük: az erőszakmentesség nem utópia, hanem mindennapi gyakorlat, amit mi magunk valósítunk meg.– Remélem hogy a látottak  talán egy kicsit közelebb visznek majd ahhoz a világhoz, amelyben a szelídség erejévé, a lao ce-i víz bölcsességévé válhatunk.