Az 1990-es évek fordulóján bekövetkező gazdasági sokk következtében fellépő munkaerő-piaci kereslet csökkenés elsősorban a fiatalokat sújtotta. Jelentős részük az érettségit nem adó szakképzésből került ki, többnyire a munkaerőpiacon elértéktelenedett szakmával.

Az iskolarendszerből korán kilépő, korszerű ismeretekkel, illetve szaktudással nem rendelkező fiatalok egyre inkább esélytelenekké válnak. Ugyanakkor arra is esélyt kapnak, hogy munkaerő-piaci helyzetüket újrapozícionálják, biztonságosabb, kiszámíthatóbb egzisztenciális helyzetet, stabilabb foglalkoztatást valósíthassanak meg önmaguk számára.

Miután a tudás, a szakismeret, a magasabb iskolai végzettség felértékelődött, egyre többen jelentkeznek oktatási intézményekbe azok is, akik korábban továbbtanulással nem vagy sikertelenül próbálkoztak. Tehát a továbbtanulási kedv vagy inkább kényszer nő és nem csak a fiatalabb korosztályok körében.

Az iskolai végzettség jelentősen meghatározza a tanulási hajlandóságot, ahol az érettségi mindenképpen vízválasztót jelent. Az iskolarendszerből már kikerült legfeljebb szakmunkás vagy szakiskolai végzettségűek között a tanulást tervezők aránya mindössze 11,5%, az érettségizettek között 24,4%. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében azonban nem a magasabb végzettségi szint elérése a cél, hanem a szakmai tanfolyam a legnépszerűbb a megcélzott képzések között. Ennek oka, hogy a tanulási tervek nemcsak a hajlandóságot, hanem a lehetőségeket is tükrözik. Az alacsony végzettségűek pedig legtöbbször nem engedhetnek meg maguknak több évig tartó, költséges képzéseket. Erőfeszítéseik azonban mindenképpen a felzárkózás, a munkaerő-piaci esélyeik növelése érdekében tett kísérletek

Az állásokért folyó küzdelemben az iskolai végzettség tehát a legfontosabb eszköz, de egyre fontosabb kiegészítőjeként jelenik meg a nyelvtudás és a számítógép-kezelés.