A munkanélkülivé válás, illetve a tartós munkanélküliség az egyén és a család helyzetét is gyökeresen megváltoztatja. Megállapítható, hogy az esetek nagy részében a munkanélküliség pszichés elváltozásokat okoz, és csak kisebb részben motiváló tényező.

A tartós munkanélküliség munkanélkülire gyakorolt hatásának négy szakasza:

A relaxáció és a megkönnyebbülés szakasza

A munkanélkülivé váló embernél a kezdeti negatív reakciók (sokk, düh) után a helyzettel szembenézve egy értékelési és újraértékelési folyamat indul be, tele szorongással, kételkedéssel esetleg bűntudattal is. "Mit kellett volna másképp csinálnom, hogy ne jussak ide?", "Ki a hibás?", "miért ilyen ez a világ?", "Hogyan tovább, mi lesz velem?" – ilyen, és ezekhez hasonló gondolatok foglalkoztatják az embereket ebben a fázisban. Ezután a belenyugvás kerül előtérbe. Ez a fázis a „gyász” lezárásának felel meg, végleges búcsút jelent az elvesztett munkahelytől.

A közös erőfeszítés szakasza

Ebben a fázisban, az álláskeresés, az új munka keresése időszakában a munkanélküli új kapcsolatokat készül kiépíteni, teljes intenzitással munkát keres. Optimista, tele van reményekkel, biztos benne, hogyha nem is első próbálkozásra, de belátható időn belül sikerül megfelelő munkát találni. Ebben a fázisban azok, akiknek jobbak az esélyeik -hiányszakmájuk van, nem túl fiatalok és nem túl öregek, nincsenek túl magas igényeik - valóban el tudnak helyezkedni. A munkanélküliség keltette érzelmi krízis nem múlik el a munkába állás pillanatában. Az önbizalom, az önbecsülés alacsony szintje megmaradhat, gyakori a hajlam a depresszív reakcióra, szégyenérzetre.

A kétség és tétovázás szakasza

Ha az álláskeresést sorozatos elutasítás kíséri, ha a megpályázott állásokból a személy választ sem kap, akkor hamarosan lefelé száguld az érzelmi hullámvasúton. Önértékelése válságba kerül, egyre jobban fél egy újabb elutasítástól. Lassan semmilyen kiutat nem lát. Ezután a reménytelenség érzése egyre erősebb lesz, a személy elkeseredik és késztetést érez arra, hogy feladja a kilátástalan küzdelmet. Ilyenkor már a depresszió jelei jól megfigyelhetők. A visszautasítás befelé vetítése következik ezután (értéktelenség érzés, izoláció, magányosság). A munkanélküli ebben a szakaszban már elfogadja azokat az "üzeneteket", amelyeket a sorozatos visszautasítás közvetít: értéktelennek érzi magát, kapcsolati köre beszűkül.

A cinizmus szakasza

A munkanélküli erőfeszítéseinek célja ebben a szakaszban már sokkal inkább az önbecsülés megőrzése mintsem egy tényleges munkahely. Képzettségének és gyakorlatának megfelelő munkát keres, amire valójában nagyon kevés az esélye. Reményvesztetté, közömbössé válik, már nem keres segítséget és nem próbálkozik az álláskereséssel. Nem gondol többé a munkára vagy a visszatérésre. Ők az önkéntes munkanélküliek, elvetik vagy elhalasztják a munkaerőpiacra való visszatérést.

A munkanélküliség olyan tartós stresszállapot, amely az egyén alkalmazkodási kapacitását maximálisan igénybe veszi. A munkanélküli tartósan frusztrált állapotban van, amely egyfelől az őt ért egzisztenciális, szociális és lelki veszteségek következménye, másfelől a sorozatos kudarcélmények (alkalmatlanság, értéktelenség, önbizonytalanság-érzés) hatása. Mindezek miatt a munkanélkülieknél gyakoribbak a mentális problémák, az öngyilkosság, s megfordítva is, a pszichiátriai kezeltek körében is nagyobb a munkanélküliek aránya.