A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1980-ban 3 alapkategória tartalmát rögzítette.

A károsodás valamilyen biológiai vagy pszichológiai hiányt jelent (valamely végtag hiánya). A fogyatékosság bizonyos tevékenységek elvégzésére való csökkent vagy módosult képesség (közlekedés, munkavégzés). A hátrány károsodásból vagy fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány.

A fogyatékosság visszafordíthatatlan, tartós állapot, mely egészségügyi eszközökkel nem gyógyítható, de szinten tartható, javítható. A fogyatékossággal járhatnak együtt különböző betegségek, melyek lehetnek a fogyatékosság miatt kialakult egészségkárosodások, vagy a betegség megléte okozhatja a későbbi fogyatékosságot. Egészségkárosodás minden olyan betegség, ami nem fogyatékosság, vagyis olyan hosszabb-rövidebb ideig tartó állapot, mely egészségügyi eszközökkel gyógyítható.

Az 1998. évi XXVI. Tv. 4.§-a szerint fogyatékos személy az a személy, aki érzékszervi – így különösen látás-, hallás, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben, vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalomban való aktív részvétel során.

A WHO becslése szerint a világ népességének 10%-a szenved valamilyen fogyatékosságban. A különböző fejlettségű országokban az arányuk jelentősen eltér. Magyarországon a népesség 5,7%-a él valamilyen testi, értelmi vagy érzékszervi hátránnyal. Legtöbbjük mozgássérült vagy testi fogyatékos (43,6%), 14,4%-uk látássérült, 10,5%-uk hallássérült vagy beszédhibás, 10%-uk értelmi fogyatékos.

A fogyatékkal élők megoszlása korcsoport szerint

2001.

A fogyatékosságot leggyakrabban valamilyen súlyos betegség idézi elő, másodsorban veleszületett okok miatt következik be, és az előbbieknél jóval kisebb arányban baleset eredménye. A mozgássérültek, a nagyothallók és a vakok többsége baleset során vagy betegség szövődményeként szerezte fogyatékosságát. Az értelmi fogyatékosok és siketek körében magas arányú a veleszületett fogyatékosság. A fogyatékkal élők között minden hetedik többféle rendellenességgel éli mindennapjait.

A közvélekedés a fogyatékosságot csupán egészségügyi problémaként (betegségként), emberi tragédiaként kezeli. Így azt, hogy a fogyatékos ember szegény, munkanélküli, alacsonyan iskolázott, az önálló életvezetés lehetőségei nem biztosítottak számára, csupán járulékos problémának tekintik. A társadalmi hátrányokért az egyén veleszületett vagy szerzett „fogyatékossága" a felelős, tehát a kiváltó biológiai vagy pszichés ok megszüntetésén kell fáradozni, s az a társadalmi hátrányok megszűnését eredményezné.