előzőKépzési-átképzési lehetőségek Fogyatékkal élőkkövetkező
Aktív munkaerő-piaci támogatások

Az iskolákból frissen kikerült fiatalok elhelyezkedését a munkaügyi tárca különféle szolgáltatások, illetve aktív munkaerő-piaci eszközök – képzések, munkatapasztalat-szerzés, foglalkoztatási bértámogatás – finanszírozásával segíti.

A képzések, programok egyrészt a diplomás pályakezdőknek szólnak, másrészt pedig a szakképzetlen fiatalok felzárkóztatását célozzák. Emellett pályaválasztási rendezvényekkel, pályaorientációs tanácsadással, állásbörzék szervezésével is segítik a pályakezdőket.

A pályakezdőket segítő egyik legismertebb program a kétéves Start-program, melynek keretében jelentős járulékkedvezményt kapnak azok a munkáltatók, akik pályakezdőket foglalkoztatnak. Így a munkáltatóknak közvetlen anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy gyakorlattal és munkatapasztalattal nem rendelkező, frissen végzett fiatalok közül válasszanak maguknak munkatársakat, akiket a kedvezmény „fejében” betanítanak.

A program célja a pályakezdők munkatapasztalat-szerzésének elősegítése, az első munkába lépés támogatása alanyi jogon járó foglalkoztatási járulék-kedvezmény biztosításával, illetve a felsőfokú végzettségű pályakezdők munkatapasztalat szerzésének támogatása az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony járulékkedvezménnyel való támogatásán keresztül. Azon pályakezdők elhelyezkedését hivatott elősegíteni, akiknek – a Start-kártya nyújtotta kedvezmény nélkül – nem sikerül munkahelyet találni. A program hangsúlyosan a gyakorlat, a munkatapasztalat megszerzését szolgálja. Ezért zárja ki a jogszabály a programból azokat, akik az iskola befejezését követően már dolgoztak, hiszen nekik volt már munkahelyük, ahol szerezhettek munkatapasztalatot. Ez alól az alkalmi munkavállalás a kivétel, de ez is csak akkor, ha az a munkaügyi központokban kiváltható Alkalmi Munkavállalói Könyvvel történt.

A pályakezdők munkatapasztalat szerzése szempontjából pályakezdő, aki

  • a huszonötödik életévét, felsőfokú végzettség esetén a harmincadik életévét még nem töltötte be, és

  • tanulmányait befejezte (megszakította vagy abbahagyta), valamint

  • a tanulmányainak befejezését követően első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt, és e jogviszony létesítését megelőzően megbízási szerződés, vállalkozási szerződés alapján vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát. Tehát nagyon figyelni kell arra, hogy először legyen meg a Start-kártya és csak utána történjen meg a munkaszerződés megkötése, hiszen ellenkező esetben támogatás nélkül sikerült állást találni, nincs szükség segítségre.

Mit kell tudni a Start-kártyákról?

•az egyén számára a programban való részvételt biztosítja

•a munkáltató számára a járulék-kedvezmény érvényesítésének alapja



A kedvezményes járulékfizetést csak a minimálbér másfélszeresének, illetve diplomások esetében kétszeresének megfelelő összeghatárig lehet érvényesíteni.

• APEH irodákban válhatók ki, érvényességi időtartamuk 2 év, ami a kiállítás keltének napjával kezdődik (függetlenül attól, hogy van-e munkaviszonya)

• több munkáltatónál is igénybe vehetők.

előzőKépzési-átképzési lehetőségek Fogyatékkal élőkkövetkező