Clarkson szerint a tanácsadási folyamat során abban segítik az egyént, hogy a személyiségében lévő erőforrásokat összpontosítsa egy kreatívabb és kielégítőbb élet megvalósításáért. A terápiában viszont a személyiség restruktúrálására is szükség lehet, mielőtt az egyén kapcsolatba kerülhetne saját természetes önmegvalósítási képességével.

Ebből a meghatározásból máris levonható néhány gyakorlati következtetés, elsősorban az, hogy

a tanácsadás nem követel akkora erőfeszítést a kliens részéről, mint a pszichoterápia, nem olyan fájdalmas és hamarabb vezet eredményre.

Ezért alkalmazható minden olyan helyzetben, amikor létfontosságú a gyors kiút megtalálása. Ilyen helyzet a krízis, a munkanélkülivé válás, súlyos veszteségek, a gyász, de a nehezebb döntéshozatal, a fejlődési vagy nevelési problémák is. Ilyenkor nemcsak idő nincs pszichoterápiára, hanem a segítséget kérő személyisége sem mindig viselné el azt.

Brammer szerint a tanácsadás és a pszichoterápia egyaránt a terapeutikus pszichológia körébe tartozik.

Ez nyilvánvaló, bár valójában a tanácsadás túllépi e kör határait, hiszen célja nem feltétlenül gyógyító jellegű, például a pályaválasztási vagy pályamódosítási, nevelési tanácsadás stb. tiszta formája. Ez utóbbiakban sokkal nagyobb hangsúly esik az információ nyújtásra, az orientációra, amelyek nem feltételeznek sem betegséget sem gyógyítást, de preventív, kórmegelőző jellegük ezeknek is van.

Ugyancsak Brammer hasonlítja össze a két folyamat jellemzőit:

"...történelmileg a tanácsadást a következő szavakkal írták le: nevelési, preventív, pályaválasztási, szupportív, szituácionális, problémamegoldó, tudatos, normális, fejlődési, jelenre fókuszáló és rövid. A tanácsadást úgy tekintették, mint olyan folyamatot, amelyben a normálisan működő embereknek segítenek abban, hogy elérjék céljaikat, vagy hatékonyabban működjenek. A pszichoterápiát a következő szavakkal jellemezték: szupportív (például egy krízis helyzetben), rekonstruktív, mély, analitikus és a múltra fókuszál. A hangsúly itt a komolyabb működési zavarokra és emocionális problémákra esik. A pszichoterápiát ugyanakkor hosszabb és intenzívebb folyamatnak tekintették, amely az élet súlyos problémáinak enyhítését célozza.”

A tanácsadásra újabban alkalmazott jelző a „multikulturális”. Ebben az a felismerés tükröződik, hogy a tanácsadásban kezelt problémák nagy része valamilyen csoporthoz és annak kultúrájához való tartozás talajába ágyazódik be. Nem elég csak az egyént és annak szűkebb családi környezetét figyelembe venni a tanácsadás során, hanem az eset multikulturális és univerzális implikációival is dolgozni kell. Bár már 400 körül van a tanácsadási és terápiás elméletek száma, úgy tűnik, hogy a multikulturális megközelítés még mindig nem kapott elég hangsúlyt, mondja Ivey.