A legtöbb szakember a terápia és tanácsadás közötti különbséget inkább mennyiséginek tekinti és többnyire a segítségnyújtás intézményes rendszere vagy helyszíne az, amely meghatározza, hogy melyikről beszélünk. Például sohasem mondjuk azt, hogy karrierterápia.

Ami az iskolában, a munkaerőpiacon, a nevelési tanácsadókban vagy termelő/szolgáltató szevezetekben zajlik azt tanácsadásnak tekintjük és nevezzük, ami pedig az egészségügyben, a magánrendelőkben vagy speciális szakmai intézetekben történik az a terápia címet viseli. A gyakorlatban persze bármely intézményben dolgozó szakember végezheti és végzi is, úgy egyiket, mint a másikat, amennyiben arra szaktudása feljogosítja.

Az intézményes rendszereken belül is el kell különítenünk a következő szinteket:

1. az első szinten leginkább információ átadás (orientáció) történik,

2. a második szinten főleg irányítás, támogatás (konzultáció) illetve egy probléma megoldására irányuló erőforrás összpontosítás és személyiség problémák érintése (pszichológiai tanácsadás) történik.

Ez az elkülönülés, az említett két első szint között, pályaválasztási területen már jól kikristályosodott:

•    létezik pályaorientáció, ahol főleg a foglalkozásokra, képzési lehetőségekre és önismertre vonatkozó információk átadása a cél

•    pályaválasztási tanácsadás, ahol a már beszerzett információk alapján a döntés meghozatalához kínálunk segítséget

3. A harmadik szintet nevezhetnénk pszichológiai pályatanácsadásnak. Amikor ezt alkalmazzuk, akkor a személyiségben rejlő, a döntést nehezítő vagy akadályozó tényezőkkel is foglalkoznunk kell, például befolyásolhatóság, bizonytalanság, önértékelési zavarok, szorongás, dependencia, stb.

Ezeket a szinteket a nevelési, pár- vagy szexuáltanácsadásban is ugyanígy elkülöníthetjük, még akkor is ha nem alakultak ki rájuk elnevezések a magyar nyelvben. Vagyis mindig vannak olyan kliensek, akiknek elég az orientáció vagy felvilágosítás ahhoz, hogy problémájukat önmaguk megoldják. Másoknak szükségük van arra, hogy egy darabig „elkísérjük őket” a változás útján, a harmadik esetben pedig, gyakran a hozott probléma átfogalmazására, a háttérben levő tényezők felfedésére és átstrukturálására van szükség ahhoz, hogy a kívánt változás bekövetkezzen.

A harmadik szint az, amelyben a tanácsadás és pszichoterápia elkülönítése nehezebb. Ez a tulajdonképpeni terapeutikus tanácsadás, amelynek célja egyértelműen a gyógyítás, és amelynek elkülönítése a rövid terápiáktól meglehetősen nehéz.

Itt ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nálunk a terapeutikus tanácsadás helyett az egyéni tanácsadás, ritkábban a pszichológiai tanácsadás kifejezés honosodott meg. A továbbiakban gyűjtőfogalomként használjuk majd a tanácsadást és a pontosság kedvéért az orientáció, konzultáció illetve pszichológiai tanácsadás kifejezést alkalmazzuk az előbbiekben leírt három szintre. Azért is érezzük indokoltnak ez utóbbi megnevezést, mert az orientáció és konzultáció nem igényel pszichológusi végzettséget, tanárok, szociális munkások, lelkészek, munkavállalási tanácsadók, stb. is végezhetik, ha valamilyen képzési folyamat keretében felkészültek rá.

E differenciálás értelmében, bevezetőnk mottója az orientációra lehetne példa, mert információkat nyújt egy bizonyos területről, a veszélyekre hívja fel a figyelmet, igaz a tanácsadói stílushoz képest kissé túl direkt módon.

Általában a tanácsadásban a direkt utasítást hibának tartják, hiszen a kliens dolga, hogy megtalálja az utat, mi csak segítünk. De valójában a tanácsadás részeként gyakran kell konkrét információkat is adni a kliensnek. Ez főleg az orientáció esetében igaz, de a konzultációban is rendszeresen előfordul, vagyis a tanácsadás e két szintje nagyobb lehetőséget ad az aktivitásra és irányításra mint a terapeutikus jellegű pszichológiai tanácsadás. Például, ha válás közben a kliens azért jön tanácsadásra, mert nem ismeri a lehetőségeket, amelyek felhasználhat arra, hogy gyermekeit és saját magát átsegítse a krízisen, segíthetünk neki abban, hogy a megfelelő intézményt kiválassza. Lehet, hogy behívjuk a gyermekeket is beszélgetésre, hogy a legmegfelelőbb megoldást megtaláljuk. Nem kell arra várnunk, hogy a kliens magától találja ki hova is akar fordulni, a telefonkönyvet sem fogjuk a kezébe nyomni. De ha abban kér segítséget, hogy váljon-e vagy sem, akkor a pszichológiai tanácsadás során magának kell megdolgoznia a válaszért, természetesen a tanácsadó segítségével.