A TA alkalmazása a tanácsadásban kétfélképpen történhet, úgy hogy a kliens megismerkedik az elmélet alapfogalmaival és ezt a tudást felhasználjuk a tanácsadási folyamatban, illetve úgy, hogy csak a tanácsadó gondolkodik TA-ul de a klienst nem vezeti be az elmélet rejtelmeibe. Bármelyik forma mellett is dönt a tanácsadó, a TA alapvető tézisei természetesen ugyanazok maradnak:

mindenki OK; mindenki képes gondolkodni; mindenki dönt a saját sorsáról és ezeket a döntéseket meg lehet változtatni. Ebből következnek a tanácsadási folyamat jellemzői is:

a)    kliens és tanácsadó egyenrangú ebben a kapcsolatban, egyikük sincsen a másik felett vagy alatt.

b)    Mivel mindenki képes gondolkodni, a kliens el tudja dönteni, hogy mit akar az élettől és felelős döntésének következményeiért.

c)    Minden személy dönt arról, hogyan viselkedik, mit gondol és érez. Normális körülmények között senki sem kényszeríthető arra, hogy adott módon érezzen és gondolkodjon. Ebből következik a személy felelőssége saját érzéseiért, gondolataiért és viselkedéséért.

A TA tanácsadás nyílt kommunikációra alapozódik. Ha például a tanácsadó feljegyzéseket készít az esetről, akkor a kliensek joga van ezeket megnézni. A nyílt kommunikáció segít abban, hogy a kliens egyenlő részt vállaljon a változás megvalósításában. Ennek eszköze a közérthető TA nyelvezet is.

A TA tanácsadás során tudatosan építünk arra a felismerésre, hogy a viselkedést mindig a pszichológiai szinten történő kommunikáció határozza meg. Egyaránt követnünk kell a kliens és saját magunk non verbális, pszichológiai szinten zajló üzeneteit.

A TA tanácsadás szerződéses kapcsolat. Ez egyaránt komoly terhet ró, úgy a kliensre, mint a tanácsadóra. A kliens megfogalmazza a célt, amit el akar érni és azt, hogy mit hajlandó ezért tenni. A tanácsadó pedig arról nyilatkozik, hogy hajlandó-e neki abban segíteni, legjobb tudása szerint. Jól látható, követhető vagy akár mérhető célokat kell megfogalmazni, és mindketten felelősséget vállalnak azok betartására. Többnyire szóbeli szerződésről van szó, de néha írásban is rögzítik, főleg csoportos tanácsadás esetében.

A szerződéskötés maga lehet egyszerű folyamat is: az orientáció vagy konzultáció elején tisztázzuk mit vár el a kliens, és mi miben tudunk segíteni neki.

Például egy halmozottan hátrányos helyzetű, kisebbségi csoporttal folytatott pályaorientációs foglalkozás elején, a bemutatkozások után, szerződéskötéssel kezdtük. Bár minden résztvevő egy interjút követően került a csoportba és tudnia kellett mire vállalkozott, hamar kiderült, hogy a csoport nagyrésze irreális elvárásokat táplál, volt aki azt hitte, hogyha eljött akkor hamarosan jogosítványt szerezhet. Mások azt hitték, a jelenlét belépő egy számítógépes tanfolyamra. Ahhoz, hogy a csoport célját, a pályaorientációt megvalósítsuk, tisztázni kellett, hogy mi a három napos tanácsadási folyamat várható eredménye és ezért ők mit vállalnak.

De tévhit az, hogy a szerződést mindig a munka legelején kell megkötni. A pszichológiai tanácsadásban, mivel komplexebb feladat megoldására törekszünk, sokszor nem könnyű szerződni. Ilyenkor először csak egy „megbízási szerződést” kötünk, és a probléma tisztázása után kerül sor a változásról szóló valódi terápiás szerződés megkötésére. Főleg azokban az esetekben igaz ez, amikor a hozott probléma mögött más, nehezen feltérképezhető, mélyebben levő személyiségtényezők állnak. Az első lépés ilyenkor a probléma tisztázása és megtörténhet, hogy mire világosan látszik, mire kell a szerződést kötni, már az út felénél járunk. Egy tíz ülésre tervezett pszichológiai tanácsadásban, amelyet gyermeknevelési periódus után az anya újra munkába állásának támogatását célozza, előfordulhat, hogy csak a harmadik, negyedik ülésen tudjuk megkötni a változásra vonatkozó szerződést, mert akkora válik egyértelművé, hogy milyen körülmények vagy fantáziák gátolják a munkábaállást.

Nehezíti a pszichológiai tanácsadásban a szerződéskötést, hogy meglehetősen rövid és pontos időperiódust is meg kell határoznunk, amelyben a kívánt változásokat a kliens megvalósítja, illetve a célzott problémát megoldja. Ha a szerződés nem teljesül, annak ellenére, hogy a kliens betartotta, amit vállalt, akkor a tanácsadónak be kell ismernie, legalább saját maga előtt, hogy rosszul kötötte a szerződést, illetve indokolnia kell a kliens számára, hogy miért kér hosszabbítást. De a szerződést mindkét fél szabotálhatja, betartva azt, mégsem lépve előre. A tanácsadó dolga, hogy felismerje az ilyen jelenségeket, és TA vagy más módszerekkel megértse és megoldja azokat.

A segítővel közös problémamegoldás megtervezéséről, irányáról és lépéseiről a tanácsadó dönt, annak alapján amit az eset diagnosztikai. képe mutat, illetve annak alapján amit a kliens a szerződésben vállal. A diagnózis helyett, egészséges tanácskérőknél a problémaazonosítás áll.

A jelenlegi TA gyakorlat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tanácsadó valóban kiválassza a beavatkozás, a változás irányát és meg is tartsa azt. Ez nagyfokú tervezettséget, ellenőrizhetőséget ad a folyamatnak. A diagnózis és a szerződés függvényében a tanácsadó nem csak azt dönti el, hogy merre haladjanak, hanem azt is, hogy mikor, milyen sorrendben és hogyan.

Több szerző szerint van egy olyan speciális szekvencia sorrend, amelyet be kell tartani, mert egyes elemek kihagyása vagy felcserélése csökkenti a tanácsadás hatékonyságát. Ez a szekvencia sor, amely egyébként inkább integratív mintsem kimondottan TA jellegű, és amely a gyakorlatban sohasem ennyire merev, a következő:

•    kapcsolatfelvétel

•    első interjú

•    szerződéskötés (megbízási szerződés)

Problémaazonosítás/diagnózis

•    a tragikus történések blokkolása

•    terápiás szerződés

•    beavatkozások a terápiás cél megvalósításának érdekében

•    a cél elérésének felülvizsgálata

•    akar-e a kliens újabb célt kitűzni és arra szerződést kötni? – ha igen újrakezdjük a megbízási szerződéssel

•    a befejezés kritériumainak felülvizsgálata

•    befejezés

Természetesen a tervezettség és strukturáltság nem kényszeríthet senkit a változásra, a tanácskérő dönti el, hogy változik-e vagy sem.