A tanácsadói munka hátterében három jellegzetes irányzatot szokás megkülönböztetni: a döntés folyamatára koncentráló, az un. fejlődéselvű, valamint a szocializáció szerepét hangsúlyozó modelleket.

Mind a három stratégia meghatározó eszközének tekinti a beszélgetést. Ezért a beszélgetésvezetés problémáját is érdemes módszertani – (s ebben az értelemben szakmai készségfejlesztési) – megközelítésben megtárgyalni.

A beszélgetés, mint köznapi kommunikációs szituáció és a tanácsadásban alkalmazott verbális érintkezéstől ennek irányított, strukturált jellege okán tér el döntő mértékben. Ruth Bang klasszikus munkája nyomán célzott beszélgetés a közkeletűen elfogadott megnevezés. A célzott beszélgetés ideális modellje - Rogers interpretációja szerint - magába foglalja, hogy a beszélgetésvezető szakember előítélet nélkül, teljes mértékben rendelkezésre áll partnere számára és bátorítja annak spontán megnyilvánulásait. Magatartásában nincs semmi megítélő, anélkül fogadja el ügyfelét, hogy kritizálná, vétkesnek nyilvánítaná, tanácsot osztogatna.

Nem akar irányítani vagy ellenőrizni, nem keres benne „valamit”. A beszélgetést az ügyfél kezdeményezi és irányítja. Nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megértse a másikat saját nyelvén, hogy az ő kifejezéseivel azonosulva nyíljék fel a másik szubjektív világa. Ennek a beszélgetésvezetési programnak, még inkább módnak végig tükröznie kell, hogy a szakember folyamatos erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy objektív maradjon, hogy a kezében tartsa érzelmei ellenőrzését az egész beszélgetés során.