A hajléktalanszállások lakóinak egyik csoportja munkaképes, állandó munkával rendelkező emberek. Ők mintegy munkásszállóként vagy olcsó bérű lakhatási lehetőségként használják az átmeneti szállót. Nem igazán igénylik a szociális támogatást. Egy jól működő lakhatás támogatási rendszer nagy eséllyel tudná kimozdítani ezt a csoportot a hajléktalanok köréből. A többi csoportba tartozók munkaképességükben átmenetileg vagy tartósan korlátozottak, vagy idősek. Közös jellemzőjük, hogy kifejezetten szükségük van a megfelelő segítségre, és többségében igénylik is azt. Ide tartoznak a fizikai állapotuk miatt önmaguk ellátására csak részben képes, a krónikus betegségben szenvedő, a rokkant és az idős emberek, illetve azok, akik inkább különféle rehabilitációs programok keretében történő segítségre, támogatásra szorulnának (fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek).

A velük való szakszerű foglalkozás eltérő, olykor egymásnak is ellent mondó feltételeket, körülményeket és módszereket kíván meg, melyeket szakosodott intézmények biztosíthatnak. Az élet- és működőképesség helyreállítása az utcai szociális munka és a szakellátások közös feladata.

Nagy gondot jelent a fiatalok megjelenése hajléktalanellátás intézményeiben. Következményei: egyrészt a középkorúak és különösen az idősebb korosztályhoz tartozóak kiszorulnak az intézményes gondoskodásból, így ellátás nélkül maradnak. Másrészt az intézményekben megjelenő fiatalok ellátása sem megnyugtató, hiszen a velük való foglalkozás a korábbiaktól eltérő elhelyezési körülményeket, feltételeket és módszereket kíván.