Pályaorientáció A munkaerőpiacról különböző okok miatt már hosszabb ideje kiszorult munkanélküliek képzése, átképzése és ismételt munkábaállítása eltér a szokványostól. Az alacsony iskolai végzettségű ügyfeleknél, illetve a nem piacképes szakmával rendelkező ügyfeleknél fontos, hogy kellő motiváltságot teremtsünk legalább egy piacképes szakma megszerzésére, illetve – ha ez szükséges- az alapfokú végzettség megszerzésére. Ezért ha az ügyfél anamnézise képzettségbeli hiányosságokat tár fel, illetve a munkába állást nehezítő tényezők között ismeri fel a nem megfelelő, illetve hiányzó képzettséget, úgy az ügyfél számára világossá kívánjuk tenni, hogy a tanulás és egy piacképes szakma megszerzése kitörési lehetőség lehet a számára. Kiemelt figyelmet fordítsunk a fiatal, pályakezdő munkanélküliekre, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel.
· Értéktisztázás Cél: Segíteni az egyénekben meglévő értékek fontosságának felismerését, azok tisztázásának folyamatát. · Érdeklődés-, képességvizsgálat Érték-, érdeklődés -, és képességvizsgálattal tisztázódhat, hogy milyen irányban mozdítható a személyiség a képzési irányok kijelöléséhez.
|