Az Általános Képesség Vizsgálat
A General Aptitude Test Battery, (magyarul az Általános Képeség Vizsgálat elnevezést használjuk) egy olyan eljárás amit több ország munkaügyi hivatalaiban is használnak. A battéria 12 tesztből áll, ezekből 7 papír ceruza, 4 pedig műszeres vizsgálat. Ezek segítségével tíz olyan alapképességet vizsgálhatunk meg amelyek nagyon sok foglalkozásban szerepet játszanak. Ezek a képességek a következők: Általános tanulási képesség, amelyet tekinthetünk úgy mint az intelligencia megfelelőjét. A feladatok gyors felfogása és megértését, következtetési és ítéletalkotási képességet jelent. Szorosan összefügg az iskolai teljesítménnyel. Olyan feladatok végrehajtásában van jelentős szerepe, mint például: matematikai jelek és fogalmak, valamint a köztük levő összefüggések megértése; tudományos alapelvek, elméletek megértése; az összegyűjtött tények alapján következtetések levonása és általánosítás. Verbális képesség, amely a szavak jelentésének megértését és megfelelő használatát, a szavak és a teljes mondat jelentése közti viszony megértését, a mondat értelmének felfogását jelenti. Jelentős szerepe van szövegek elsajátításában, szóbeli vagy írott utasítások vagy műszaki leírások megértésében. Számolási képesség, ennek lényege a számtani műveletek gyors és pontos elvégzése. A számtani műveletek végrehajtásánál nemcsak a gyorsaságot és a pontosságot kell figyelembe venni, hanem a feladat komplexitását is. Ennek a képességnek jelentős szerepe van statisztikai számítások elvégzésében, számítógép használatában, geometriai ábrák szerkesztésében, pontos mérések elvégzésénél, számítások ellenőrzésénél. Térbeli tájékozódás képessége, olyan műveletekre vonatkozik, mint például: geometrikus ábrák vizuális-gondolati megjelenítése, a háromdimenziós tárgyak kétdimenziós ábrázolásának megértése, megváltozott térbeli viszonyok felismerése. Ez a képesség szükséges ahhoz, hogy a tárgyakat vagy geometriai formákat két- vagy háromdimenziós térben elképzelni, és képzeletben mozgatni tudjuk. Olyan feladatok megoldásában érvényesül, mint tervrajzok olvasása, geometriai problémák megoldása, tárgyak kétdimenziós megrajzolása, arányos tervrajzok készítése. A formaészlelés az a képesség, amely szerepet játszik a vizuális összehasonlításban vagy megkülönböztetésben; abban, hogy tárgyakon, rajzolt vagy festett felületeken lévő apró részleteket felismerjünk, ábrák formai, árnyékolásbeli különbségeinek meglátásában, vonalak hosszúságbeli és vastagságbeli különbségeinek felismerésében. Olyan foglalkozásokban fontos, ahol a felszínen lévő árnyékok, hibák, karcolások és szemcsézettség megfigyelése, két kép vagy ábra összehasonlítása, apró részletek felismerése és azonosítása a feladat. Hibák felfedezése írott szövegben (irodai észlelésnek is nevezik). Ez a képesség jelen van akkor, amikor felismerjük az apró részletek közti különbségeket írott anyagokban, illetve táblázatokban vagy a másolatok és az eredeti anyag közötti különbséget; szövegek és számok ellenőrzésekor, javításakor, számításokban lévő hibák felfedezésekor. Olyan tevékenységek esetében van rá szükség, ahol szám vagy szóoszlopokat kell átfutni, táblázatokat kell átnézni, illetve használati utasítások átolvasásakor, mérőeszközök és számlapok leolvasásakor. A szem-kéz koordináció jelenti a látás és a kézmozgás összehangolását a pontos és gyors mozdulatok kivitelezése érdekében, gyors és pontos mozgásválasz kivitelezését. Olyan tevékenységekben van fontos szerepe, mint: kézmozdulatok végrehajtása vizuális ellenőrzés mellett, vágás ollóval, tű befűzése, stb. Az ujjügyesség feltételezi gyors és pontos ujjmozdulatok kivitelezését, apró tárgyak ügyes mozgatását, például szögek és csavarok elhelyezését, kis szerszámok, berendezések ellenőrző-beállító gombjainak kezelését, eszközök és szerszámok finom beállítását. Különböző hangszereken való játékoz is kell ujjügyesség. A kézügyesség a kezek könnyed és ügyes mozgatásában nyilvánul meg. Azokban a tevékenységekben fontos, ahol, olyan műveleteket kell végezni, mint például tárgyak elhelyezése és forgatása, tolása és húzása, finom kéz és csukló mozdulatok. A specifikus képesség vizsgálata azt jelenti, hogy csak egy olyan képességet mérünk, amelyre bizonyos helyzetben szükség lehet. Általában szűrővizsgálatoknál vagy alkalmasság-vizsgálatok (lásd később) keretében használják a specifikus képesség teszteket. Ilyenek a figyelemkoncentrációt vagy az emlékezési képességet, az egyensúlyérzékelést mérő próbák, stb.
|